Nemrég voltam az osztályommal egy úgymond akaratpróbán, ami abból állt, hogy hajnali fél egykor nekivágtunk az ismeretlen világnak,ez az egész Szt Mihálynak az ünnepéből adódott...Első megmérkőzésünk önmagaunkkal az volt,hogy egy irtó meredek részen kellett áttörnünk magunkat...és csak mentünk,mentünk...Sötét volt és csak az egyik gyerek lámpája villogott néha fel, de ez csak némelyik pillanatban látszódott.Én szédültem a lámpa fel-fel villogott,én csak meneteltem,mint a katonák:bal,jobb,bal,jobb...megállás nélkül szélsebesen.Mellettem az elején egy szakadék helyezkedett el és én majdnem leszédültem a mélybe.Néha beszéltem vagy valaki beszélt hozzám,de én csak félig voltam ott, másik felem már rég messze járt. Valaki röhögött, de az is olyan eröltetett kacaj volt és valaki énekelt,de az se volt odaillő...Én nem voltam magamnál.Kész voltam teljesen...! Átcaplattunk a hidegben a csúszós köveken és a vizes bokrokon keresztül..És én már alig bírtam..Fájt valami, olyan érzés gyötört, hogy ezt nem fogom túlélni, itt a vég gyengülök!!Ekkor már nem sok hiányzott az útbó, de azért nekem sok volt ez a táv is. Egyik barátnőm elkezdett húzni, vonni és, mintha egy kis súlyt vett volna le a vállamról,úgy éreztem...Ekkor megérkeztünk egy kápolnához.Megérkeztem végre itt vagyok a célomnál. Igaz,hogy izzadva,verejtékkel és átázott cipővel és nadrággal,de ez nem számít. A lényeg az, hogy még élek és van még erőm,mindig van erőm....Visszafelé már nem volt hajsza,nem volt szenvedés,csak megbékélt valóság...Megérkeztünk nagy fáradalmakkal tele az iskolabuszhoz és végre hazamehettem....megkínozva, lefáradva félhalottan,de otthon vagyok.. Ekkor lefeküdtem aludni és még egy kicsit most is alszok..Amikor éberálmomból fölébredtem fájó érzés fota el tagjaimat,reszkettem,és remény nélküli lettem..csak éberen feküdtem ágyamban nyitott szemmel és azon gondolkoztam,hogy egy embernek mennyi akaratereje van ebben a kicsiny világban és,hogy mi mindent megtudunk tenni,amire nem is számítottunk.Büszke voltam magamra és az egész osztályomra,hogy ezt végigcsináltuk,mert az életben vannak olyan dolgok amit csak akarattal lehet legyőzni ill.túlvészelni és megcsinálni.Ha van akaratod van életed és,ha van életed akkor boldog ember lehetsz.Az akaratodat,úgy növelheted,hogy 1évben egyszer meghalsz egy ilyen túrán és majd idővel újraéledsz. Két barátnőmmel járok immáron 2.alkalommal táncolni és az egyik barátnőmnek a mai óra nem igazán tetszett, mert nehéz volt és nem volt elég pasi,ezért nem akarta befizetni a kurzust,pedig az élet abból áll, hogy ami nem igazán megy azt végig kell csinálni és nem szabad elfutamodni előle.Ez a kirándulás tehát nagy befolyással volt rám.Megszenvedtem,de már boldog vagyok.